SIRESZ - Siklórepülő Szövetség - Tisztségviselők

Tisztségviselők

A SIRESZ első rendes közgyűlésén, az alakuló gyűlésen választott tisztviselők mandátuma lejárt, az első tisztújitás keretében megválasztott képviselők az alábbiak. Feladatuk a Szövetség működésének továbbvitele a közgyűlés határozatai alapján.

A Szövetség képviselője az elnök, illetve a titkár. Konkrét ügyben elnökségi határozattal a tagság bármely tagja képviseleti joggal ruházható fel, ha arról megbízólevél készül.

Elnök

Az elnök feladata: a Szövetség céljainak megfelelő képviselete, és a közgyűlési határozatok szerinti irányítása.

Kardos István --- kapcsolat felvétele

Titkár

A titkár feladata: a Szövetség céljainak megfelelő képviselete, a Szövetség közgyűléseinek, és az elnökségi üléseknek a megszervezése. Az adatvédelmi törvény rendelkezéseinek figyelembe vételével a Szövetség tevékenységével kapcsolatos összes nyilvántartási feladat ellátása. A tagság információval való ellátása.

Zsolnay Péter --- kapcsolat felvétele

Elnökség

Az elnökség a Szövetség ügyintéző és képviseleti szerve. Az elnökség 5 főből áll: elnökből, titkárból és 3 elnökségi tagból. Az elnökséget a közgyűlés 4 évre választja meg. Két közgyűlés között a közgyűlés iránymutatása alapján, a közgyűlés határozatait végrehajtva az elnökség irányítja a Szövetség tevékenységét.
Az ülések jegyzőkönyvét 7 napon belül közzé kell tenni a Szövetség honlapján.

Ferenci Miklós --- kapcsolat felvétele
Pereczes Zsolt --- kapcsolat felvétele
Varga László --- kapcsolat felvétele

Ellenőrző Bizottság

Az Ellenőrző Bizottság a közgyűlés által választott 3 fős bizottság, mely az elnökség mellett tevékenykedik. Javaslatait az elnökség az első lehetséges alkalommal köteles megtárgyalni. Az EB tagjai a Szövetség minden dokumentumába korlátozás nélkül jogosultak betekinteni, és minden elnökségi ülésre az elnökségi tagokkal azonos időben kapnak meghívót. Az EB üléseit annak elnöke szükség szerint, de legalább félévenként hívja össze.

Az EB feladata: a Szövetség szakmai tevékenységének és gazdálkodásának folyamatos ellenőrzése, a működés szabályszerűségének, a közgyűlési határozatok megvalósulásának a felügyelete. Tapasztalatairól a Szövetség közgyűlésein beszámol. Az EB ülésein az elnökségtől és a könyveléstől biztosított információk és dokumentumok alapján áttekinti a megelőző időszak tevékenységét. Észrevételeit jegyzőkönyvben rögzíti, és ennek tartalmáról a tagságot 7 napon belül, időszaki jelentésben a Szövetség honlapján értesíti. Az EB határozatképességének feltétele legalább két bizottsági tag részvétele a döntésben, és a határozathozatalhoz is két azonos döntésre szóló szavazat szükséges.

Fichtinger Gyula --- kapcsolat felvétele
Kovács Béla --- kapcsolat felvétele
Winkler Tamás --- kapcsolat felvétele

Fegyelmi Bizottság

A Fegyelmi Bizottság a közgyűlés által választott 3 fős bizottság, mely a fegyelmi eljárások lefolytatását végzi az általa kidolgozott, és a közgyűlés által jóváhagyott Fegyelmi szabályzat alapján. A FB üléseit annak elnöke belátása szerint, vagy az elnökség illetve az Ellenőrző Bizottság felkérésére hívja össze. A FB szükség szerint, de évente legalább egyszer az éves beszámoló elkészítésekor ülésezik, határozatait, észrevételeit jegyzőkönyvben rögzíti, amelyről az elnökség feladata a tagságot értesíteni. A FB határozatképességének feltétele legalább két bizottsági tag részvétele a döntésben, és a határozathozatalhoz is két azonos döntésre szóló szavazat szükséges. A FB határozatával szemben a Közgyűléshez lehet fellebbezni.

Bíró Bálint --- kapcsolat felvétele
Muszka Péter --- kapcsolat felvétele
Polyák Gyula --- kapcsolat felvétele

SIRESZ alapszabály (teljes - első bejegyzés) ( pdf - 103751 bytes - 2009-12-02 )
Bírósági bejegyzés ( pdf - 304386 bytes - 2009-12-02 )
SIRESZ logo ( jpg - 81658 bytes - 2009-12-02 )

WT_550

<<< SIRESZ eTitkár >>>

e-mail:
jelszó:

HÍREK, KÖZLEMÉNYEK

<<< hírlevél feliratkozás >>>


2012

SIRESZ 2012

Start!
2012-01-02

Tovább >>>
MKK2011

MKK 2011 Díjátadó

Köszönjük a részvételt az MKK 2012 -es díjátadóján, örülünk a számos résztvevőnek és megjelent díjazottnak.
2011-12-05

Tovább >>>
Sirály repül

Végre megszűnt a Határsáv-légtér

Eddig sosem hittem, hogy örömteli tiszta szívvel is lehet nekrológot írni. Most mégis ezt teszem, mert megszűnt a Határsáv-légtér, a magyar légtérszerkezet talán legindokolatlanabb és legidőszerűtlenebb eleme.
2011-11-12

Tovább >>>
Hazúgság

Válaszok egy nem képzelt levélre

Egy minapi HFFA hírlevélben többszörösen említve vagyunk. Ez lehetne megtisztelő is de nem így történt. :-)
2011-11-10

Tovább >>>
Házipénztár

Bankszámla és házipénztár aktuális állapot 2011.11. hó

Tisztelt tagjaink, növendékek és pilóták!
2011-11-08

Tovább >>>
Balesetbiztosítás

Külföldi balesetbiztosítás

Külföldre utazáshoz elengedhetetlen az utas- és baleset biztosítás.
2011-09-06

Tovább >>>
ecsobanc

Tájékoztatás Csobáncról

A Csobáncon repüléshez előzetes helyfoglalás szükséges a http://csobanc.bfnp.hu oldalon.
2011-06-01

Tovább >>>
csobi nem tilos

Csobánc engedély

A mellékelt tartalommal kézhez kaptuk a zöldhatóság engedélyét.
2011-05-26

Tovább >>>
LHg2s

LH-G2/S "Óbuda" légtérkoordinációs javaslatok

A SIRESZ a Hungarocontrol részére megküldte az "Óbudai" légtér koordinációs szerződés, sikeres és gyakorlatban használható, megújításához kidolgozott javaslatait.
2011-05-05

Tovább >>>
schubler

Tanúsítói engedély sikeres megújítása 2012.03.20-ig!


2011-03-23

Tovább >>>