SIRESZ - Siklórepülő Szövetség - Jogszabályok -  Repülőorvosi

Orvosi alkalmasság

A Nemzeti Közlekedési Hatóság álláspontja szerint a lajstromozásra nem kötelezett légi jármű vezetéséhez 2. Egészségügyi Osztály -ba tartozó orvosi minősítéssel kell rendelkezni.

Ha valaki nem kíván az ügy hátterével foglalkozni és szeretne egyértelműen jogkövető magatartást folytatni, akkor javasoljuk keressen fel Repülőorvost és végeztesse el a vizsgálatot.

AMC/AME Repülőorvosi vizsgáló helyek ( doc - 31232 bytes - 2009-12-03 )

Az "orvosi" ügyében a SIRESZ együttműködésével az NKH erre hivatkozó döntése ellen közigazgatási eljárásban bírósági kereset lett benyújtva, melynek végzése lényegében az NKH álláspontját támasztotta alá és kimondja a hivatkozott jogszabály orvosi követelménye vonatkoztatható a siklóernyősökre.

Az eljárásban sor került a számunkra kedvezőtlen itélet szóbeli és írásbeli kihírdetésére is.

Reporvosi - bírósági itélet szóbeli kihirdetése ( pdf - 73967 bytes - 2010-02-27 )
Reporvosi - bírósági itélet írásbeli végzés ( pdf - 326146 bytes - 2010-05-07 )

A SIRESZ állásfoglalása az orvosiról

A SIRESZ a kialakult helyzetben változatlanul, szakmai és tapasztalati érvek alapján, túlzottnak tartja a 2. Egészségügyi Osztályú orvosi vizsgálat kötelezettségét, ahelyett egyszerűsített nem szakorvosi igazolást javasol. Mivel az orvosi kötelezettség megváltoztatása jogalkotói kompetencia, ezért a SIRESZ kezdeményezően lép fel egy ezzel kapcsolatos rendelet megszületéséért.

Dokumentumok:

Az NKH állásfoglalása az orvosi alkalmasságról ( pdf - 67540 bytes - 2009-12-03 )
Reporvosi idézés - peres felek álláspontja ( pdf - 280467 bytes - 2009-12-02 )
Reporvosi - bírósági itélet szóbeli kihirdetése ( pdf - 73967 bytes - 2010-02-27 )

Jogszabályok:

1995. évi XCVII. törvény a légiközlekedésről ( külső hivatkozás )
14/2002. (II. 26.) KöViM-EüM együttes rendelet a polgári légi közlekedési szakszolgálati engedélyek egészségügyi feltételeiről és kiadásuk rendjéről ( külső hivatkozás )

zsp

<<< SIRESZ eTitkár >>>

e-mail:
jelszó:

HÍREK, KÖZLEMÉNYEK

<<< hírlevél feliratkozás >>>


2012

SIRESZ 2012

Start!
2012-01-02

Tovább >>>
MKK2011

MKK 2011 Díjátadó

Köszönjük a részvételt az MKK 2012 -es díjátadóján, örülünk a számos résztvevőnek és megjelent díjazottnak.
2011-12-05

Tovább >>>
Sirály repül

Végre megszűnt a Határsáv-légtér

Eddig sosem hittem, hogy örömteli tiszta szívvel is lehet nekrológot írni. Most mégis ezt teszem, mert megszűnt a Határsáv-légtér, a magyar légtérszerkezet talán legindokolatlanabb és legidőszerűtlenebb eleme.
2011-11-12

Tovább >>>
Hazúgság

Válaszok egy nem képzelt levélre

Egy minapi HFFA hírlevélben többszörösen említve vagyunk. Ez lehetne megtisztelő is de nem így történt. :-)
2011-11-10

Tovább >>>
Házipénztár

Bankszámla és házipénztár aktuális állapot 2011.11. hó

Tisztelt tagjaink, növendékek és pilóták!
2011-11-08

Tovább >>>
Balesetbiztosítás

Külföldi balesetbiztosítás

Külföldre utazáshoz elengedhetetlen az utas- és baleset biztosítás.
2011-09-06

Tovább >>>
ecsobanc

Tájékoztatás Csobáncról

A Csobáncon repüléshez előzetes helyfoglalás szükséges a http://csobanc.bfnp.hu oldalon.
2011-06-01

Tovább >>>
csobi nem tilos

Csobánc engedély

A mellékelt tartalommal kézhez kaptuk a zöldhatóság engedélyét.
2011-05-26

Tovább >>>
LHg2s

LH-G2/S "Óbuda" légtérkoordinációs javaslatok

A SIRESZ a Hungarocontrol részére megküldte az "Óbudai" légtér koordinációs szerződés, sikeres és gyakorlatban használható, megújításához kidolgozott javaslatait.
2011-05-05

Tovább >>>
schubler

Tanúsítói engedély sikeres megújítása 2012.03.20-ig!


2011-03-23

Tovább >>>