SIRESZ - Siklórepülő Szövetség - Jogszabályok

Jogszabályok

Az alábbi oldalakon szeretnénk útmutatást nyújtani a jogszabályok között. Tisztában vagyunk vele, hogy a sportágunkat szabályozó jogszabályok néhány pontban pontosítást igényelnek. Sokszor különböző szintű, egymásnak ellentmondó szabályozásokkal találkozunk.

A Nemzeti Közlekedési Hatósággal az alkalmazott jogértelmezéseket egyeztetjük, törekszünk rá és segítőkész együttműködésüknek köszönhetően szinte mindig sikerül egységes álláspontot elfogadnunk.

Ezzel párhuzamosan az "orvosi" ügyében a SIRESZ együttműködésével az NKH erre hivatkozó döntése ellen közigazgatási eljárásban bírósági kereset lett benyújtva, amiben számunkra kedvezőtlen itélet született, így a SIRESZ a kialakult jogértelmezés alapján keresi a jogszabálymódosítás lehetőségét.

Az irányadó jogszabályok:

123/2005. (XII. 29.) GKM rendelet a légiközlekedési balesetek, a repülőesemények és a légiközlekedési rendellenességek szakmai vizsgálatának szabályairól ( külső hivatkozás )

133/2008. (V. 14.) Korm. rendelet a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter feladat- és hatásköréről ( külső hivatkozás )

14/2000. (XI. 14.) KöViM rendelet a Magyar Köztársaság légterében és repülőterein történő repülések végrehajtásának szabályairól ( külső hivatkozás )

14/2002. (II. 26.) KöViM-EüM együttes rendelet a polgári légi közlekedési szakszolgálati engedélyek egészségügyi feltételeiről és kiadásuk rendjéről ( külső hivatkozás )

141/1995. (XI. 30.) Korm. rendelet a légi közlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény végrehajtásáról ( külső hivatkozás )

159/2010. (V. 6.) Korm. rendelet a repülőtér létesítésének, fejlesztésének és megszüntetésének, valamint a leszállóhely létesítésének és megszüntetésének szabályairól ( külső hivatkozás )

19/2009. (VI. 18.) IRM rendelet a Rendőrség légiközlekedés-rendészeti feladatai ellátásának rendjéről, valamint a szakszolgálati engedély, a légialkalmassági bizonyítvány és a légialkalmassági tanúsítvány helyszíni elvételének szabályairól ( külső hivatkozás )

1995. évi XCVII. törvény a légiközlekedésről ( külső hivatkozás )

1996. évi LIII. törvény a természet védelméről ( külső hivatkozás )

1999. évi LXIX. törvény a szabálysértésekről ( külső hivatkozás )

2005. évi CLXXXIV. törvény a légi-, a vasúti és a víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról ( külső hivatkozás )

2009. évi CXXXIII. törvény a megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységéről ( külső hivatkozás )

218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet az egyes szabálysértésekről ( külső hivatkozás )

26/2007. (III. 1.) GKM-HM-KvVM együttes rendelet a magyar légtér légiközlekedés céljára történő kijelöléséről ( külső hivatkozás )

263/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet a Nemzeti Közlekedési Hatóságról ( külső hivatkozás )

3/2002. (VI. 20.) GKM rendelet a légi közlekedéssel kapcsolatos hatósági eljárások díjairól ( külső hivatkozás )

30/1998. (VI. 24.) BM-HM-NM-PM együttes rendelet a bajba jutott légijárművek megsegítését ellátó kutató-mentő szolgálatokról ( külső hivatkozás )

32/2009. (VI. 30.) KHEM rendelet a hajózó személyzet képzéséről és szakszolgálati engedélyéről ( külső hivatkozás )

39/2001. (III. 5.) Korm. rendelet a légiközlekedési kötelező felelősségbiztosításról ( külső hivatkozás )

4/1998. (I. 16.) Korm. rendelet a magyar légtér igénybevételéről ( külső hivatkozás )

5/2001. (II. 6.) KöViM rendelet a légiközlekedési szakszemélyzet szakszolgálati engedélyeiről ( külső hivatkozás )

52 sz. PRMDO eljáras melléklet, rev.03 ( pdf - 139027 bytes - 2011-01-24 )

52 sz. PRMDO eljáras rev.03 ( pdf - 228671 bytes - 2011-01-24 )

52. sz. PRMDO eljárás ( pdf - 907987 bytes - 2009-12-03 )

63/2001. (XII. 23.) KöViM rendelet a polgári légijárművek típus- és légialkalmasságáról ( külső hivatkozás )

Az Európai Parlament és a Tanács 216/2008/EK rendelete ( 2008. február 20.) a polgári repülés területén közös szabályokról és az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség létrehozásáról ( külső hivatkozás )

Az Európai Parlament és a Tanács 785/2004/EK rendelete (2004. április 21.) a légifuvarozókra és légi járművek üzemben tartóira vonatkozó biztosítási követelményekről ( külső hivatkozás )

Az NKH állásfoglalása az orvosi alkalmasságról ( pdf - 67540 bytes - 2009-12-03 )

Koncepció a Légiközlekedési törvény korszerűsítéséről (NKH, 2009) ( pdf - 380442 bytes - 2010-10-26 )

AZSK

<<< SIRESZ eTitkár >>>

e-mail:
jelszó:

HÍREK, KÖZLEMÉNYEK

<<< hírlevél feliratkozás >>>


2012

SIRESZ 2012

Start!
2012-01-02

Tovább >>>
MKK2011

MKK 2011 Díjátadó

Köszönjük a részvételt az MKK 2012 -es díjátadóján, örülünk a számos résztvevőnek és megjelent díjazottnak.
2011-12-05

Tovább >>>
Sirály repül

Végre megszűnt a Határsáv-légtér

Eddig sosem hittem, hogy örömteli tiszta szívvel is lehet nekrológot írni. Most mégis ezt teszem, mert megszűnt a Határsáv-légtér, a magyar légtérszerkezet talán legindokolatlanabb és legidőszerűtlenebb eleme.
2011-11-12

Tovább >>>
Hazúgság

Válaszok egy nem képzelt levélre

Egy minapi HFFA hírlevélben többszörösen említve vagyunk. Ez lehetne megtisztelő is de nem így történt. :-)
2011-11-10

Tovább >>>
Házipénztár

Bankszámla és házipénztár aktuális állapot 2011.11. hó

Tisztelt tagjaink, növendékek és pilóták!
2011-11-08

Tovább >>>
Balesetbiztosítás

Külföldi balesetbiztosítás

Külföldre utazáshoz elengedhetetlen az utas- és baleset biztosítás.
2011-09-06

Tovább >>>
ecsobanc

Tájékoztatás Csobáncról

A Csobáncon repüléshez előzetes helyfoglalás szükséges a http://csobanc.bfnp.hu oldalon.
2011-06-01

Tovább >>>
csobi nem tilos

Csobánc engedély

A mellékelt tartalommal kézhez kaptuk a zöldhatóság engedélyét.
2011-05-26

Tovább >>>
LHg2s

LH-G2/S "Óbuda" légtérkoordinációs javaslatok

A SIRESZ a Hungarocontrol részére megküldte az "Óbudai" légtér koordinációs szerződés, sikeres és gyakorlatban használható, megújításához kidolgozott javaslatait.
2011-05-05

Tovább >>>
schubler

Tanúsítói engedély sikeres megújítása 2012.03.20-ig!


2011-03-23

Tovább >>>